ÉLETMENTŐ PONT | | | Intézményünk eredményesen pályázott az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet (ESKI) az Egészségügyi Minisztérium megbízásából a JESZ Programiroda által meghirdetett programra. A program célja a laikus életmentés elsajátításának népszerűsítése, a civil szféra, a munkáltatók bevonása, társadalmi szerepvállalásuk erősítése; valamint nyilvános helyen a laikus elsősegélynyújtók számára is hozzáférhető félautomata defibrillátorok telepítése. A laikus életmentés képzéséhez szükséges eszközök - higiénikus rendszerrel rendelkező fantomok, és oktató defibrillátor áll rendelkezésünkre. Az önként vállalkozó tanárok, és munkatársak nemzetközi akkreditáció szerinti BLS szintű oktatók vezetésével pár órában elsajátítható, gyakorlati szinten hasznosítható ismereteket nyújtó képzésen vettek részt. | Kiképzett pedagógusaink az elkövetkezendő hónapok során elsősegély nyújtási ismeretek oktatásának keretében folyamatosan adják tovább az ismereteket és közvetítik a segítségnyújtáshoz szükséges szemléletet iskolánk diákjai számára. A technika fejlődésének köszönhetően ma már vannak olyan defibrillátorok, melyek biztonsággal felismerik azt a halálos ritmuszavart, amelyet nem egészségügyi képzettségű segítségnyújtók is használhatnak. A hirtelen szívhalál bekövetkezése esetén az újraélesztéshez használt félautomata defibrillátort iskolánk portáján helyeztük el, amelynek üzemeltetése kiképzett munkatársainkkal biztosított. |
Helye: 9027 Győr, Mártírok útja 13-15.
|